Levédia

Magyarországon most sokan hozzák fel a szlovák példát. Viszont ahogy a különböző magyar sajtótermékeket olvasgatom, akkor egyre inkább azt veszem észre, hogy az újságírók csak nagyon felületes információikkal rendelkeznek a nálunk lezajlott reformokról. Mivel én is Szlovákiában élek, gondoltam, egy cseppet rávilágítok a már olyan gyakran emlegetett szlovák gazdasági reformokra.

Szlovákia nem sokkal az ország megalakulása után Vladimír Mečiar kezébe került, aki 1994-től egészen 1998-ig uralta. Ezeket az éveknek főleg a vadprivatizáció jellemezte, amikor haveri alapon juttattak különböző, akkor még állami cégeket a kormánypártokhoz közeli "vállalkozók" kezébe. A maffia éppen ebben az időben vált közismerté és szorosan összefonódott a politikával, a titkosszolgálat pedig gyakran politikai megrendelésre dolgozott.  Mivel a bankok állami kézben voltak, kénytelenek voltak rengeteg hitelt nyújtani a "vállalkozóknak", aminek következtében egy rakás rossz hitel halmozódott fel. A kormány természetesen semmiben sem maradt hátra - szó szerint szórta a pénzt. Ami a szociális politikát illeti, akkor sok mindenben hasonlított a jelenlegi magyarországi gyakorlatra – a munkanélküli nyugodtan megélt abból a pénzből, amit kapott, gyereksegély járt mindenkinek és abszolút nem volt semmilyen ellenőrzés, vagy visszacsatolás, hogy az ember mire is költi tulajdonképpen.

Természetesen az ilyenfajta költekezésnek megvolt az ára. 1998-ban a médiának és külföldi nyomásnak köszönhetően hatalomra került egy széles jobb-baloldali kormánykoalíció, amely nehézkesen ugyan, de elkezdte az ország gazdaságának helyreállítását a szükséges reformok segítségével. Elsőként a bankok (és néhány nagyvállalat, például a VSŽ) konszolidációja ment végbe, amelyeket aztán privatizáltak. Ehhez pénzre volt szükség, amit különböző adóemelésekkel (főleg forgalmi adók), kiadáscsökkentésekkel (főleg szociális kiadások) és pár nagyvállalat privatizálásával oldottak meg (pl. a Slovenské Telekomunikácie, Transpetrol). Az ország lakosságának a helyzete ebben az időben viszont egyáltalán nem javult, sőt inkább ellenkezőleg – egy pár bank tönkrement, a munkanélküliség valahol 20% körül mozgott, a reálbérek csökkentek, és közben mindenki szidta a kormányt. Dzurinda első kormányzását belharcok és kisebb-nagyobb botrányok kísérték, volt viszont egy fiatal közgazdászokból álló csapata, amely nem veszett el a részletekben és nagyjából rendbe tudta rakni az országot 2002-re. A bankok elkezdtek működni, a nagyobb vállalatok úgy-ahogy rendbejöttek, de a lakosság rosszabbul élt, mint 1998-ban.

Lehetne elemezni a 2002-es választásokat, de ez most nem fontos. A választások után egy liberális-jobboldali koalíció alakíthatott kormányt az akkori baloldali párt (SDĽ) nélkül. Ennek köszönhetően még jobban nekikezdtek a reformoknak. Például jelentősen csökkentették a munkanélküli és a szociális segélyt, a gyereksegélyt pedig adókedvezményekre változtatták. Ennek természetesen megvoltak a

Sikerült bevezetni az egykulcsos adórendszert és privatizálták az egészségügyet, létrehozták a magánnyugdíjpénztárakat. A 2002-2006-os időszakban adták el nyugati befektetőknek a villamos- és a gázműveket. Ami a gazdasági fejlődést illeti, akkor csak a második Dzurinda kormány utolsó két évében kezdett erőteljesebben növekedni, de ez éppen annak volt köszönhető, hogy egy pár évvel ezelőtt konszolidálták a bankokat, bevezették az egykulcsos adórendszert és a segélycsökkentéssel hozzájárultak ahhoz, hogy az emberek akarva-akaratlanul kénytelenek legyenek munkát keresni maguknak. Ezen kívül óriási külföldi tőkebefektetések történtek, főleg az autóiparban (KIA - Zsolnán, Peugeot – Nagyszombaton), amelyek lényegében megszüntették a munkanélküliséget az ország nyugati felében.

2006-ban a második Dzurinda kormány megbukott, viszont nem a vizitdíjak miatt, ahogy ezt sokan hangsúlyozták. Maga a kormánykoalíció már az utolsó évben sem volt stabil, gyakran merült fel a gyanú, hogy szavazatvásárlás történik, amit viszont soha sem sikerült bebizonyítani. A jelenlegi szlovák kormányt talán nem kell nagyon bemutatni, egy nemzeti-szocialista koalícióról van szó, amely megválasztása óta egyre népszerűbb. A dolgok természetesen másképp néznének ki, ha a gazdaság nem fejlődne ilyen gyorsan, de ők ezt nagyon jól tudják, ezért inkább nem nyúlnak nagyon hozzá a rendszerhez.

Mi a tanulság ebből az egészből? Szlovákia GDP növekedési üteme nem az égből pottyant. Hat éven keresztül az emberek helyzete romlott és nem ismertek mást csak megszorításokat. Kórházakat zártak be, és sikerült nekik bevezetni a többbiztosítós rendszert, ami ellen Magyarországon olyan erősen tiltakoztak. Fiatal vagyok, engem nem érint annyira, viszont volt már tapasztalatom a jelenlegi szlovák egészségüggyel – amikor edzésen eltörték az orromat, a műtétet saját zsebemből fizettem. Az átlagmunkás nem él sokkal jobban, mint tíz évvel ezelőtt, talán annyiban jobb a helyzet, hogy talál munkát, ha akar – a munkanélküliség azért mégsem 20%-os már. A gazdasági reformok nyertesei viszont a vállalkozók és a szakmunkások voltak. Egy szakmunkás gyakran keress ugyanannyit, vagy többet, mint egy diplomás. Ami a vállalkozókat illeti, akkor a reformok kimondottan nekik kedveztek, az egykulcsos adórendszer számukra adócsökkentést jelentett és sok olyan adminisztratív akadály egyszerűen megszűnt, amely azelőtt akadályozta őket. Az iparűzési engedélyt ki lehet váltani 2 héten belül, Kft-t alapítani dettó, míg a kilencvenes években még jobb esetben is el kellett telnie pár hónapnak, és egy pár ezresnek be kellett találnia a megfelelő zsebbe. A szakmunkások esete egy cseppet más. Főleg a nagy autógyáraknak és az építkezéseknek köszönhetően sok ágazatban szakmunkáshiány van, és a munkaerejük felértékelődött. A szomszéd városba például Bulgáriából és Magyarországról hozzák be a hegesztőket, mert a környéken már nem találnak senkit.

Ha most Magyarországon valaki azt gondolja, hogy a jelenlegi helyzeten csupán adócsökkentéssel lehet javítani, az téved. Az adócsökkentés talán nem csökkenti a bevételeket, Szlovákiában például az egykulcsos adórendszer bevezetése után enyhén nőttek az adóbevételek, de ez önmagában nem elég. Magyarországon közel

és ez óriási teher az ország szociális rendszerére. Viszont nem tudom elképzelni azt a magyar kormányt, amelyik hozzá merne nyúlni a nyugdíjakhoz. Szlovákiában ez az arány nem olyan drámai, mert a nyugdíjak is

itt nem lehet választásokat nyerni azzal a szlogennel, hogy „emeljük a nyugdíjakat”. A lakosság fiatalabb, és a növekedése csak 2002-2003-ban kezdett stagnálni, míg a magyarság már majdnem 30 éve fogy. Valamivel nagyobb mozgástere lenne az országnak a különböző más segélyezési formáknál (GYES, munkanélküli segély), de itt is biztosan akadnak erők, amelyek ennek

A vasúti szárnyvonalak megszüntetésére, iskola- és kórházbezárásokra talán éppen azért került sor, mert a kormány nem mert hozzányúlni a szociális rendszerhez. Kérdéses, hogy meddig tartható még fenn ez a rendszer, mert ha ez így megy tovább, előbb-utóbb úgyis minden összeomlik. A magyar lakosság nem kezdhet el napról napra gyarapodni, és ha igazak azok az előrejelzések, miszerint az óvodások fele cigány, akkor az összeomlás talán már közelebb van, mint gondolnánk.

A jelenlegi magyar gazdasági helyzet rosszabb, mint Szlovákiáé a kilencvenes évek végén. A reformok gyümölcsei csak hosszú távon jelennek meg, ha egyáltalán megjelennek. Nemrég beszélgettem egy magyar közgazdász professzorral. Szerinte, ha most nekikezdenének a szükséges reformoknak, akkor talán 8-10 éven belül javulna a helyzet, viszont kérdéses, hogy a magyarok képesek lesznek-e eddig várni. A végére szeretnék valami jót is mondani, de sajnos nem tudok, mert nem látom azokat az embereket, akiknek volna elképzelésük arról, hogyan kell rendberakni a magyar gazdaságot. Remélem, hogy akadnak majd egy páran, mert másképp hosszú távon tényleg egy polgárháború fenyeget.