Levédia

Az atlas.sk szlovák nyelvű internetes újság beszélgetést közölt Duray Miklóssal, a Magyar Koalíció Pártja stratégiai alelnökével. A következőkben az interjút magyar fordításban adjuk közre.
Duray úr, hogyan is került bele a politikai életbe?

Nehéz ezt pontosan leírni. Ha valaki 1945-ben születik, akkor már csecsemőként olyan történések részese, melyeket különböző politikai irányvonalak határoznak meg. Lényegében az egész életem olyan környezetben játszódott, melyben éreznem kellett a politika hatását.
Ez azt jelenti, hogy életem, ami az élményeket és a gondolkodást illeti, át volt szőve a politikával. Tehát én tulajdonképpen nem belekerültem a politikába, hanem egész egyszerűen beleszülettem. Politikai és társadalmi aktivitásom fokozatosan fejlődött a kulturális és az ifjúsági szervezeten keresztül. A konkrét kezdete pedig 1968-ra tehető.

Ugorjunk kicsit az időben. Ön az Együttélés alapítója, majd később az MKP-é. Miért lett része az Együttélés az MKP-nak? Csupán a Mečiar-féle törvény volt az, mely ezt a lépést kikényszerítette?

Ez az utolsó lépés volt. Én már 1992-től igyekeztem tenni a magyar pártok egyesüléséért. Meg voltam győződve ugyanis arról, hogy az egyesült párt jobb és erősebb egy olyan koalíciónál, mely akármikor széteshet. A közös pártnak viszont bizonyos belső kötelékei vannak, amelyek kedvezőek az eredményesebb tevékenységhez.

Az MKP elnöke Bugár Béla lett, aki addig az MKDM elnöke volt. Ön is támogatta őt erre a tisztségre. Milyen egyezség volt ön között és Bugár úr között a közös párt vezető tisztségeit illetően?

Ez úgy történt, hogy az utolsó pillanatban mi ketten egyezségre jutottunk abban, hogy miképp is nézzen majd ki a közös párt. Én támogattam az ő elnökké való választását, és igyekeztem az egyesülő közgyűlésre érkező Együttélés-küldötteket is ugyanerről meggyőzni. De nem mindenki szavazott rá, voltak, akik Csákyra voksoltak.

Tehát már akkor egy apró ellentét keletkezett. Ön miért Bugárra és nem Csákyra szavazott?

Én akkor Csákynak is előre megmondtam, hogy Bugárra fogok szavazni.

Sajnálja ma ezt a döntését?

Akkor meggyőződésem volt, hogy ez a helyes lépés. És az akkori meggyőződésem azóta sem változott.

Mikor kezdett önben megfogalmazódni az a nézet, hogy cserére van szükség a legmagasabb párttisztséget illetően? Hiszen ön személyesen ebben a dologban nagy aktivitást fejtett ki.

Néhány év alatt jutottam arra a meggyőződésre, hogy változtatás kell a párt élén, mert a pártvezetésben sematizmus lépett fel, és elvesztettük az eredetiséget.

Ön valahol úgy nyilatkozott, hogy Csáky Pállal helyreállt az MKP karakteres politikája.

Igen, változás történt az MKP politikájában. Nem lényeges változás, de a pártban mostantól sokkal nagyobb szerepe lett a vitáknak. És ez rendkívül fontos.

Ezek szerint korábban monokratikus vagy karakter nélküli volt a pártvezetés?

Elég monokratikus volt, de nem karakter nélküli - ez utóbbi kifejezést helytelen lenne használni az akkori állapotra. A karakternélküliség ugyanis mást jelent, mint a karakter elvesztése. Csáky Pál megválasztása előtt a párt elveszítette a képességét arra, hogy nyílt vitákat folytasson.
Most, hogy ellenzékben vagyunk, ezen viták eredménye nem igazán látható. Az ellenzéki pártok ugyanis csak szavakkal tudják a viták eredményét tudatni a polgárokkal, nincsenek más eszközeink a nyilvánosság tájékoztatására.

Maradjunk a párt aktuális fejlődésénél. A párt belső kritikusai egyre gyakrabban hangoztatják, hogy Csáky Pál alkalmatlan a tisztségére, és ezért cserére van szükség a párt élén. Ön mit tesz akkor, ha az ön által támogatott Csáky Pál elveszíti az elnöki tisztséget?

Azok, akik azt mondják, hogy szükség van a párt jelenlegi elnökének cseréjére, olyan emberek, akiket meglepetésként ért, hogy Bugár Béla elveszítette a közgyűlésen az elnökválasztást. A motivációjuk tehát egyszerű és világos.

Csáky győzelme azonban nem volt ilyen egyszerű. Mi történik akkor, ha a mérleg nyelve ismét a Bugár Béla körül lévő emberek felé billen, és azok ismét többségben lesznek?

Ez nem ilyen egyszerű. Erre a párt alapszabálya értelmében 2011-ben, a választások utáni közgyűlésen kerülhet sor. Az elnökcserére természetesen korábban is sor kerülhet, erre azonban nincs ok.

Ön valószínűleg nem lát erre okot. De mi van akkor, ha elég olyan ember lesz, akik ezt másként látják?

Erre egyetlen ok lehet csak, ha valaki más akarna elnök lenni. Egy normális választás során bárkit jelölhetnek. Rendkívüli esetre csak akkor kerülhet sor, ha az elnök súlyosan vétene az alapszabály ellen, vagy valóban valaki nagyon elnök akarna lenni. Valójában más, harmadik lehetőség nincsen.

Tételezzük fel, hogy még a választások előtt sor kerül az elnökcserére. Ön hogyan cselekedne ebben az esetben? Elhagyná a pártot?

Ehhez több mint 200 szavazatra lenne szükség, tehát a közgyűlés küldötteinek kétharmadára. Ennyi szavazata nem lehet az ellenfélnek. Egyszerűen nem lehet annyi szavazatot összegyűjteni a közgyűlésen, hogy leváltsák az elnököt.

Térjünk át azon témákra, melyektől hangos a közélet. Itt van a Szlovák Testvériség vagy a Magyar Gárda. Ön hogyan tekint a Királyhelmecen történtekre, ahol a Nemzeti Őrsereg mintegy harminc tagja vonult fel bizonyos jelképekkel. Vita folyik arról, hogy vajon fasiszta jelképek-e ezek...

Egyértelmű, hogy nem azok. Az a karszalag, melyet viseltek, ugyan emlékeztet ilyenre, de nem azonos vele. Az egyenruha... nem tudom, hogy honvéd- vagy gárdista egyenruháról van szó, ebben a dologban nem ismerem ki magam. Úgy rémlik azonban, hogy azoknak, akik nyilaskeresztet viseltek, fekete ruhájuk volt. Ennek megítélése azonban inkább a történészek dolga.

Tehát a helyzethez megfelelő mértékűnek tartja a királyhelmeci rendőrségi beavatkozást?

Azt nem tudom, hogy a rendőrségnek volt-e oka a beavatkozásra, vagy sem. Az, hogy letartóztatták őket, más dolog. A lényeg az, ha meg akartak valamiről emlékezni, akkor polgári öltözékben kellett volna jönniük. Mindenesetre, az ilyen színházi fellépés nem az én kedvemnek való. Feleslegesen mérgezi a légkört. Az ugyanis egy dolog, hogy van bizonyos meggyőződésem, de ilyen módon kifejezni ezt... Nincs ínyemre az ilyen.

Hogyan értékeli a szlovák szervek azon döntését, hogy betiltották a Szlovák Testvériség működését?

Ez egy kissé meglepett, hogy a betiltásuk a belügyminisztérium döntésének az eredménye. Úgy gondolom, hogy egy szervezet betiltását bírósági döntéssel kellene végrehajtani. Ez helyesebb lenne. Amennyiben egy állami szerv teszi ezt, akkor a háttérben mindig lehet valamilyen politikai elgondolás.

Tehát helytelennek tartja, hogy a belügyminisztérium betiltotta ezt a szervezetet?

Szerintem a belügyminisztériumnak bírósági eljárást kellett volna kezdeményeznie a betiltásukra. Attól függetlenül, hogy egyetértek-e ezzel a szervezettel vagy sem.

A minisztériumnak tehát nem kellett volna betiltania?

Úgy gondolom, hogy nem. Ez így helytelen volt, bírósági úton kellett volna.

Tehát csak azzal az eljárással van gondja, ahogy a betiltás történt?

Igen, ez elvi és nem tartalmi kérdés.

A Szlovák Testvériséghez hasonló szervezetek Magyarországon is vannak. Említhetjük a Magyar Gárdát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat vagy a Jobbikot. A Jobbik még politikai pártként is működik...

Őszintén megvallom, nem nagyon ismerem őket. A céljaikról tudok, de nem ismerem a politikai programjukat. Csak újságcikkekben olvastam ezekről.

A Jobbik képviselői egyebek mellett Szlovákia déli részének Magyarországhoz való visszacsatolását szorgalmazzák és bírálják a trianoni szerződést is. Ön szerint meg kellene nyitni a trianoni szerződésről szóló esetleges vitát?

A trianoni szerződésről nem lehet vitát folytatni. Bármilyen nézetem is lehet erről, de ez már a történelem. A trianoni szerződés már nem aktuális jogi dokumentuma a 2008-as esztendőnek.

Ugyanezt el lehetne mondani a beneši dekrétumokról is.

Nem, ez így nem igaz. A beneši dekrétumok alapján ma is lehet döntéseket hozni. Az azok alapján végrehajtott döntések ma is érvényesek.

A trianoni szerződés alapján húzták meg viszont az államhatárokat.

Igen, még 1920-ban, de a mai határokat a párizsi békeszerződés határozza meg.

Ez viszont már a második világháború után volt.

Igen, a trianoni szerződésből lényegében egy mondatot vettek át a párizsi békeszerződésbe. Mást nem. Az 1947 utáni határok nem azonosak az 1938-assal.

Ezek azonban csak amolyan „ kozmetikai” eltérések.

Nem azonosak a trianoni határokkal Csehszlovákia 1947-es határai sem, és a mai szlovák határok sem. Nem a trianoni, hanem a párizsi szerződés az érvényes. Trianon ma inkább egy jelkép a történelemben.

Ön gyakran szól róla és támogatja is Szlovákia déli részének autonómiáját. Egyre gyakrabban hallani ilyen hangokat Magyarországról is - különböző pártoktól. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom is támogatja a történelmi Magyarországhoz való visszatérést. Mi erről a véleménye?

Az autonómiáról beszélni legitim dolog, az autonómiára való törekvés is az. Autonómiát létrehozni azonban csak többségi akarattal lehet.

Ez egyértelmű. Az ön véleménye érdekel erről.

Miután beszélni az autonómiáról és törekedni rá egyaránt legitim dolog, de azt csak többségi akarattal lehet létrehozni - az autonómia megvalósulásának kérdésében ez utóbbinak van döntő szerepe.

Ez így rendben van. Hogyan képzelné el Duray Miklós az autonómiát? Mondja, hogy az autonómiának több formája lehet. A közelmúltban azt mondta, hogy tíz év múlva a magyar kisebbség autonómiája olyan is lehet, hogy annak olyan szervei lesznek, amelyek legalább a kisebbség jogainak betartására ügyelnek.

Ezt felesleges részletezni, valóban sok formája lehet az autonómiának. Elméleti fejtegetésbe bocsátkoznánk a reális lehetőségek taglalása helyett.

Az autonómia melyik fajtája lenne ideális az önök számára?

Ha szlovák lennék, azt javasolnám a szlovák pártoknak, hogy a kulturális és a személyi autonómiát támogassák.

Mit ért a személyi autonómia alatt?

A személyi autonómia a kulturális autonómia lehetséges formája. Önkormányzati szervek hozzák létre, de nem vonatkozik valamilyen földterület kijelölésére. Abba a rendszerbe kapcsolódik, amely amúgy is létezik. A személyi autonómia alapján kisebbségi önkormányzati szervek alakulnak, amelyek elsősorban nyelvi, kulturális és oktatásügyi kérdésekről dönthetnek. Vannak, akik ezt helytelenül iskolai autonómiának hívják.

És magyarként hogyan tekint erre?

Elmondhatom, hogy ez jó, de nem reális Szlovákiában.

Önnek, mint magyarnak, mi lenne elégséges?

Úgy vélem, hogy ha Szlovákiában személyi autonómia működne - nem csak a magyarok számára –, nagy elégedettség lenne itt. A szlovákok részéről is. A személyi autonómia semmilyen rendszert nem sért, hanem azt erősíti.

Ki állna egy ilyen autonómia élén?

Minden szervnek vannak képviselői és tagjai.

Ön törekedne egy ilyen tisztségre?

Nem hiszem, hiszen ehhez már elég idős vagyok.

Milyen viszonyban állnának ezek az önrendelkezési szervek például a parlamenttel?

Ezt az alkotmánynak kellene meghatároznia. Említettem már, hogy csak a többség akaratából jöhet létre.

Milyen erről az ön elképzelése? Úgy működne, mint a parlament valamiféle tanácsadó szerve?

Azért mondom, hogy ez az alkotmánnyal függ össze, mert a jogköröket meg kell határozni. Éppen úgy, ahogy a településekről szóló törvényben a községekre ruházták át a jogköröket, ebben az esetben is hasonló módon működhetne. Viszont semmiképp sem eredeti, hanem átruházott jogkörök alapján. Eredeti jogkörrel ugyanis csak település vagy állam, esetleg megye rendelkezhet vagy pedig más önkormányzati terület.

Térjünk rá a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumára. Ön tagja ennek az intézménynek. Mi a véleménye az ezt elítélő hangokról?

Ez a dolgok helytelen értelmezése. Szlovákián kívül sehol máshol nem tekintenek így erre. Én a Szlovák Köztársaság polgárainak szavazatai alapján váltam képviselővé, akik többségükben magyar nemzetiségűek. Kevés szlovák szavazott az MKP képviselőire.

Ők is szlovák polgárok.

Igen, a Szlovák Köztársaság állampolgárai. Azért mondtam, hogy többségükben Szlovákia azon polgárai választottak bennünket, akik magyarok, és azon túl, hogy a Szlovák Köztársaság állampolgárai, egyben a magyar nemzet tagjai is. És itt nincs semmilyen ellentét. És mint a magyar nemzet tagjai, érdeklődnek a nemzet többi tagjával való együttműködés iránt is.

Ön tehát a magyar nemzet nevében vesz részt ezeken az üléseken?

Nem a nevében, hanem a tagjaként. Egy Szerbiában élő szlovák tagja a szlovák nemzetnek? Igen.

Szeretné, ha a fórum tanácsadó szerve lenne a szlovák parlamentnek is, ahogy az a magyar parlament esetében van?

Nem, tanácsadó szerve nem lehet. Ez egy fórum a nézetegyeztetésre és a véleménycserére.

Csáky Pál a közelmútban azt nyilatkozta, hogy Szlovákia számára előnyös lenne, ha Orbán Viktor barátai a szlovák kormányban lennének.

Ezt képletesen kell értelmezni.

Orbán Viktornak valószínűleg nincs sok híve Szlovákiában. És ha mégis, akkor azok is főleg az MKP-ban.

Orbánnak viszonylag sok szimpatizánsa van Szlovákiában, és a szlovákok között is.

A választópolgárok azonban nem lehetnek a kormánykoalíció részei.

Ezért mondom, hogy ezt képletesen kell értelmezni. A képviselő a választópolgárokat képviseli, tehát a választók nézetének egy részét jeleníti meg.

Nyugodtabb lenne a szlovák-magyar viszony, és jót tenne Szlovákiának, ha az MKP a kormánykoalíció része lenne?

Úgy gondolom, igen. Ez nagyon egyszerű dolog. Itt volt a 1998-2006-os időszak, amikor kormányban voltunk. Voltak ekkora problémák Szlovákia és Magyarország között? Nem. 1998 előtt voltak és 2006-tól újra vannak.

Amennyiben a politikai matematika nem téved, a kormánykoalíciót ismét a Smer alakítja majd.

A kormánykoalíció felállítása elsősorban politikai feladat. A matematika csak olyan mértékben játszik közre, hogy a kormánykoalíciónak parlamenti többségre van szüksége. De hogy milyen lesz, azt a politikai nézetek szabják meg. Finnországban már évtizedek óta a kormánykoalíció tagja a Svéd Néppárt. És úgy tűnik, ez helyes.

Sok szakember – külföldön is – úgy látja, hogy a Smernek az MKP-t kellett volna bevennie a kormányba.

2006-ban erről a lehetőségről is tárgyaltunk a Smerrel.

Tehát a következő választások után is készek ilyen tárgyalásokra?

Ha nem lennénk készek az ilyen tanácskozásokra, akkor az ostobaság lenne. A választások után tárgyalni kell a kormányba lépés lehetőségeiről is. Egy olyan párt, amely elzárkózik az ilyen tárgyalásoktól, nem is érdemli meg a párt nevet. Hiszen ez minden párt politikai kötelessége.

Önnek vannak kormányzati ambíciói?

Csak 1989-ben volt lehetőségem arra, hogy a kormány tagjává váljak. De akkor sem történt meg, és lényegében örültem is ennek.

Az MKP alelnöki tisztségét ismét megpályázza?

Ezt még nem tudom.

A pártambíciói magasabbak ennél? Átvenné Csáky tisztségét, ha ő belebukna?

63 éves vagyok, az ilyen dolgokat az ifjabbakra kell hagyni. A 15 évvel ezelőtti ambícióim már nincsenek meg. 1992-ben, mikor a magyar pártok egyesülése mellett álltam ki, tudtam, hogy én nem lehetek elnök.

Miért?

Mert tudtam, ha pártelnöki ambícióim lennének, nem kerülhetett volna sor a pártegyesítésre. Valakinek azt is ki kell mondania, hogy nem akar pártelnök lenni.

Sokan mondják, hogy a Szlovák Nemzeti Pártnak és a Magyar Koalíció Pártjának szükségük van egymásra.

Nyíltan kimondom, hogy nekem nincs szükségem a Szlovák Nemzeti Pártra. Lehet, hogy nekik ránk igen, de az MKP-nak rájuk nincs.

Tehát nélkülük is lenne politikai agendájuk?

Természetesen.

Személyes síkon is mondják, hogy Duray Miklósnak szüksége van Ján Slotára és fordítva.

Ez úgy hangzik, mint egy erőltetett, rossz vicc.

(Fordítás: Felvidék ma)

Magyarországon most sokan hozzák fel a szlovák példát. Viszont ahogy a különböző magyar sajtótermékeket olvasgatom, akkor egyre inkább azt veszem észre, hogy az újságírók csak nagyon felületes információikkal rendelkeznek a nálunk lezajlott reformokról. Mivel én is Szlovákiában élek, gondoltam, egy cseppet rávilágítok a már olyan gyakran emlegetett szlovák gazdasági reformokra.

Szlovákia nem sokkal az ország megalakulása után Vladimír Mečiar kezébe került, aki 1994-től egészen 1998-ig uralta. Ezeket az éveknek főleg a vadprivatizáció jellemezte, amikor haveri alapon juttattak különböző, akkor még állami cégeket a kormánypártokhoz közeli "vállalkozók" kezébe. A maffia éppen ebben az időben vált közismerté és szorosan összefonódott a politikával, a titkosszolgálat pedig gyakran politikai megrendelésre dolgozott.  Mivel a bankok állami kézben voltak, kénytelenek voltak rengeteg hitelt nyújtani a "vállalkozóknak", aminek következtében egy rakás rossz hitel halmozódott fel. A kormány természetesen semmiben sem maradt hátra - szó szerint szórta a pénzt. Ami a szociális politikát illeti, akkor sok mindenben hasonlított a jelenlegi magyarországi gyakorlatra – a munkanélküli nyugodtan megélt abból a pénzből, amit kapott, gyereksegély járt mindenkinek és abszolút nem volt semmilyen ellenőrzés, vagy visszacsatolás, hogy az ember mire is költi tulajdonképpen.

Természetesen az ilyenfajta költekezésnek megvolt az ára. 1998-ban a médiának és külföldi nyomásnak köszönhetően hatalomra került egy széles jobb-baloldali kormánykoalíció, amely nehézkesen ugyan, de elkezdte az ország gazdaságának helyreállítását a szükséges reformok segítségével. Elsőként a bankok (és néhány nagyvállalat, például a VSŽ) konszolidációja ment végbe, amelyeket aztán privatizáltak. Ehhez pénzre volt szükség, amit különböző adóemelésekkel (főleg forgalmi adók), kiadáscsökkentésekkel (főleg szociális kiadások) és pár nagyvállalat privatizálásával oldottak meg (pl. a Slovenské Telekomunikácie, Transpetrol). Az ország lakosságának a helyzete ebben az időben viszont egyáltalán nem javult, sőt inkább ellenkezőleg – egy pár bank tönkrement, a munkanélküliség valahol 20% körül mozgott, a reálbérek csökkentek, és közben mindenki szidta a kormányt. Dzurinda első kormányzását belharcok és kisebb-nagyobb botrányok kísérték, volt viszont egy fiatal közgazdászokból álló csapata, amely nem veszett el a részletekben és nagyjából rendbe tudta rakni az országot 2002-re. A bankok elkezdtek működni, a nagyobb vállalatok úgy-ahogy rendbejöttek, de a lakosság rosszabbul élt, mint 1998-ban.

Lehetne elemezni a 2002-es választásokat, de ez most nem fontos. A választások után egy liberális-jobboldali koalíció alakíthatott kormányt az akkori baloldali párt (SDĽ) nélkül. Ennek köszönhetően még jobban nekikezdtek a reformoknak. Például jelentősen csökkentették a munkanélküli és a szociális segélyt, a gyereksegélyt pedig adókedvezményekre változtatták. Ennek természetesen megvoltak a

Sikerült bevezetni az egykulcsos adórendszert és privatizálták az egészségügyet, létrehozták a magánnyugdíjpénztárakat. A 2002-2006-os időszakban adták el nyugati befektetőknek a villamos- és a gázműveket. Ami a gazdasági fejlődést illeti, akkor csak a második Dzurinda kormány utolsó két évében kezdett erőteljesebben növekedni, de ez éppen annak volt köszönhető, hogy egy pár évvel ezelőtt konszolidálták a bankokat, bevezették az egykulcsos adórendszert és a segélycsökkentéssel hozzájárultak ahhoz, hogy az emberek akarva-akaratlanul kénytelenek legyenek munkát keresni maguknak. Ezen kívül óriási külföldi tőkebefektetések történtek, főleg az autóiparban (KIA - Zsolnán, Peugeot – Nagyszombaton), amelyek lényegében megszüntették a munkanélküliséget az ország nyugati felében.

2006-ban a második Dzurinda kormány megbukott, viszont nem a vizitdíjak miatt, ahogy ezt sokan hangsúlyozták. Maga a kormánykoalíció már az utolsó évben sem volt stabil, gyakran merült fel a gyanú, hogy szavazatvásárlás történik, amit viszont soha sem sikerült bebizonyítani. A jelenlegi szlovák kormányt talán nem kell nagyon bemutatni, egy nemzeti-szocialista koalícióról van szó, amely megválasztása óta egyre népszerűbb. A dolgok természetesen másképp néznének ki, ha a gazdaság nem fejlődne ilyen gyorsan, de ők ezt nagyon jól tudják, ezért inkább nem nyúlnak nagyon hozzá a rendszerhez.

Mi a tanulság ebből az egészből? Szlovákia GDP növekedési üteme nem az égből pottyant. Hat éven keresztül az emberek helyzete romlott és nem ismertek mást csak megszorításokat. Kórházakat zártak be, és sikerült nekik bevezetni a többbiztosítós rendszert, ami ellen Magyarországon olyan erősen tiltakoztak. Fiatal vagyok, engem nem érint annyira, viszont volt már tapasztalatom a jelenlegi szlovák egészségüggyel – amikor edzésen eltörték az orromat, a műtétet saját zsebemből fizettem. Az átlagmunkás nem él sokkal jobban, mint tíz évvel ezelőtt, talán annyiban jobb a helyzet, hogy talál munkát, ha akar – a munkanélküliség azért mégsem 20%-os már. A gazdasági reformok nyertesei viszont a vállalkozók és a szakmunkások voltak. Egy szakmunkás gyakran keress ugyanannyit, vagy többet, mint egy diplomás. Ami a vállalkozókat illeti, akkor a reformok kimondottan nekik kedveztek, az egykulcsos adórendszer számukra adócsökkentést jelentett és sok olyan adminisztratív akadály egyszerűen megszűnt, amely azelőtt akadályozta őket. Az iparűzési engedélyt ki lehet váltani 2 héten belül, Kft-t alapítani dettó, míg a kilencvenes években még jobb esetben is el kellett telnie pár hónapnak, és egy pár ezresnek be kellett találnia a megfelelő zsebbe. A szakmunkások esete egy cseppet más. Főleg a nagy autógyáraknak és az építkezéseknek köszönhetően sok ágazatban szakmunkáshiány van, és a munkaerejük felértékelődött. A szomszéd városba például Bulgáriából és Magyarországról hozzák be a hegesztőket, mert a környéken már nem találnak senkit.

Ha most Magyarországon valaki azt gondolja, hogy a jelenlegi helyzeten csupán adócsökkentéssel lehet javítani, az téved. Az adócsökkentés talán nem csökkenti a bevételeket, Szlovákiában például az egykulcsos adórendszer bevezetése után enyhén nőttek az adóbevételek, de ez önmagában nem elég. Magyarországon közel

és ez óriási teher az ország szociális rendszerére. Viszont nem tudom elképzelni azt a magyar kormányt, amelyik hozzá merne nyúlni a nyugdíjakhoz. Szlovákiában ez az arány nem olyan drámai, mert a nyugdíjak is

itt nem lehet választásokat nyerni azzal a szlogennel, hogy „emeljük a nyugdíjakat”. A lakosság fiatalabb, és a növekedése csak 2002-2003-ban kezdett stagnálni, míg a magyarság már majdnem 30 éve fogy. Valamivel nagyobb mozgástere lenne az országnak a különböző más segélyezési formáknál (GYES, munkanélküli segély), de itt is biztosan akadnak erők, amelyek ennek

A vasúti szárnyvonalak megszüntetésére, iskola- és kórházbezárásokra talán éppen azért került sor, mert a kormány nem mert hozzányúlni a szociális rendszerhez. Kérdéses, hogy meddig tartható még fenn ez a rendszer, mert ha ez így megy tovább, előbb-utóbb úgyis minden összeomlik. A magyar lakosság nem kezdhet el napról napra gyarapodni, és ha igazak azok az előrejelzések, miszerint az óvodások fele cigány, akkor az összeomlás talán már közelebb van, mint gondolnánk.

A jelenlegi magyar gazdasági helyzet rosszabb, mint Szlovákiáé a kilencvenes évek végén. A reformok gyümölcsei csak hosszú távon jelennek meg, ha egyáltalán megjelennek. Nemrég beszélgettem egy magyar közgazdász professzorral. Szerinte, ha most nekikezdenének a szükséges reformoknak, akkor talán 8-10 éven belül javulna a helyzet, viszont kérdéses, hogy a magyarok képesek lesznek-e eddig várni. A végére szeretnék valami jót is mondani, de sajnos nem tudok, mert nem látom azokat az embereket, akiknek volna elképzelésük arról, hogyan kell rendberakni a magyar gazdaságot. Remélem, hogy akadnak majd egy páran, mert másképp hosszú távon tényleg egy polgárháború fenyeget.

Kiskunlacháza. Ahol nincs rendőr. Ahol néhány nyomorult féreg suhanc (igen, cigányok, megelőlegezem leírni kijelentő módban azt, amit a faluban már mindenki tud, még azt is, hogy melyik család...) megerőszakolhat és meggyilkolhat egy szerencsétlen gyereklányt.

Magyarország. Ahol - mihelyt elterjed, hogy alighanem megint cigányok voltak a tettesek, abban a pillanatban előkerül egy sereg idióta, akik az áldozatot hibáztatják pusztán azon az alapon, hogy miért nem volt otthon, kettőre zárt ajtó mögött az ágyában éjszaka... Ahol Mohácsi Viktória, Horváth Aladár és bűntársaik, a valódi rasszista uszítók hörögve prejudikálnak, amikor cigány az áldozat - még akkor is, ha nem épp valószínűtlen, hogy a tettesek is -, de síri csendben lapulnak, amikor ilyen ritka undorító-ocsmány bűncselekményt követnek el, és nagyjából mindenki tudja, hogy kik voltak Kiskunlacháza rémei...

Egy ország, ahol állítólag üldözik a kisebbségeket - és mégis az etnikumközi gyilkosságok döntő többségében az "üldözöttek" a tettesek. Egy ország, ahol félni kell sok-sok sajtóbarom szerint a fasizmus újjáéledésétől - de amikor ilyen rémtett történik, nemhogy a tetteseket nem lincselik meg azonnal (elvégre az azonnali lincselés itt csak magyar etnikumú, teljesen vétlen tanárembereknek jár, ha fellökik kocsijukkal az eléjük futó purdét), de még a hangos szót és a magyar zászlót is kitiltják a tüntetésről...

Egy ország, amelyik a feje tetején áll, mert tisztességes régi rendjét elvették, és nem kapott újat. Egy ország, ahol a többség akkor is többség egyelőre, ha elnyomják, polkorrektségbe kényszerítik, és a legdurvább bűnözést is lenyeletik vele. Ahol egyre szaporodik a nyomás alatti gőz... Hány atmoszférát emelt rajta a zámolyi cigányok gyilkossága, hányat Olaszliszka, és hányat Kiskunlacháza? Mennyivel emelte a feszültséget ez az idióta és alattomos díszcigány, akit a szemét kormány a nyakunkra rakott - amikor nyíltan arra vágyott, hogy jaj de jó lenne, ha tényleg lenne már cigányellenes etnikai gyilkosság is (mert akkor lenne miért vonyítania...)? Mikor fog ez olyan zavargásban robbanni, hogy ártatlanok vére folyik majd???

Gondoljuk végig az áldozatot hibáztató-kurvázó idióták véleményét alaposan. Szerencsétlen Nóri szerintük maga kereste a bajt, amikor csinosan, nyiladozó nőiességének virágjában ment az iskolai bulira. Fordítsuk meg, mit mondanak ezek az utolsó szemétládák: a magyar éjszaka egy sötét verem, melyben - voltaképp teljesen természetes módon - emberszabású gátlástalan ragadozók vérengzenek, és ha valaki az útjukba kerül, hát ne csodálkozzon, ha kinyírják...

Vagyis: a kislányt hibáztató szemét és elmebeteg barmok - bár nem ez a céljuk - voltaképp teljességgel elismerik, hogy a tettesek abszolút közveszélyes éjszakai hiénák, akik semmiféle társadalmi együttélési szabályt nem tudnak, nem is akarnak betartani, és szóba se jön, hogy ezt az állam kikényszerítse. Inkább zárkózzanak be az ártatlanok és védtelenek, és reszkessenek otthon (de ha a cigány tolvaj-rabló már be is mászott a kertbe, akkor nehogy védekezzenek, különösen ne árammal, mert az is csak faiszmus - inkább hagyják csendesen agyonverni magukat, majd lesz néma tüntetésük magyar zászló nélkül...).

Az olvasók idézzék fel, hogy mit mondtam-írtam már másfél évvel ezelőtt. A következetes és vaskemény szigor az egyetlen megoldás. Ha bűnöző: börtönbe vele! Ha pedig áldozatait etnikum szerint választja meg: a cigány legyen végre a rasszista - merthogy azok ám ők, masszívan-vastagon, és egyre nyíltabban. Mit is kéne tenni?:

"Bármiféle pozitív diszkrimináció csak olaj a tűzre! Nem a támogatásra érdemes keveseknek jut belőle, hanem a csirkefogók élnek vele vissza. A tyúktolvajt is bezárni, ismétlődés esetén a lehető leghosszabb időre; a börtönben dolgoztatni őket keményen. A rengeteg link leszázalékolást felülvizsgálni, mégpedig olyan orvosi bizottságokkal, melyeket komoly rendőri erő biztosít (no lám, a kórházbezárás egyetlen haszna: most lesz erre orvos...), és az orvosok a delikvensek felé névtelenek. Ha a gyerek nem jár iskolába: ne legyen családi pótlék érte! Ha pedig zsebeskedik: azonnal nevelőotthonba, a résztvevő szülőket meg a börtönbe (mondjuk a nevelőotthonok színvonalát kéne javítani a maihoz képest). Ami pedig a legfontosabb: a magyar nemzetiség legyen a kisebbégekkel egyenrangú, tehát ha a cigány csak magyarhoz tör be a klasszikus cigánytörvényt még betartva, akkor rasszista cselekményért is vonják felelősségre. Keményen becsukni kiskorú veszélyeztetéséért (is) mindet, aki a gyerekéből tolvajt, rablót nevel.
Egyszóval: szigor, szigor és megint csak szigor. A szakképzetlen cigányok tömeges foglalkoztatását leginkább az ország megtisztítására lehetne felhasználni: erre persze kell közpénz, de inkább erre, mint segélyekre. Az igazságosság is ezt kívánja: aki látott már cigánytelepet, a minősíthetetlen mocsokáradatban szinte elmerülve, tudja, miről beszélek. Amelyik pedig nem működik együtt, attól megvonni mindenféle támogatást, segélyt miegyebet. A cigányokkal mindenféle lelkifurdalás nélkül úgy kell bánni, mint hagyományosan a rossz gyerekkel. Ha békében marad, mindent megkaphat, de ha rossz fát tesz a tűzre, azonnal és keményen érkezzen a büntetés.
Így - ha egy ilyen politika egy emberöltőn át kitartana - a fejükbe lehetne verni, hogy a lumpen életmód nem veszélytelen, és nem hivatkozási alap arra, hogy a többségi társadalom eltartsa őket. A törvény súlyától való félelem persze nem kultúraalakító erő: de tüneti kezelésnek elsőre megteszi. Arról nem is beszélve, hogy ha nem ezt az utat választja az ország, akkor az indulatok felgyűlése után előbb-utóbb robbanás jön majd.. A közszigor észlelése a társadalom strukturálatlan bosszúvágyát és gyűlöletét a cigányok felé képes volna csökkenteni, míg az ultraliberális süket szövegek a gyűlöletet nem fékezik, hanem táplálják."

Nos, lassan lehet választani. Ha bebizonyosodik, hogy hat helybéli cigány suhanc követte el a lacházi rémtettet: bizony fel kell őket akasztani, EU ide vagy oda. Még akkor is, ha megsértjük a papírjogot - de nem a természetjogot! Ha Mansfeld Péternél ki lehetett várni, hogy betöltse az akasztásképes kort, akkor ezek a velejükig romlott állatok semmivel nem érdemelnek különb bánásmódot, hiszen az elemi igazságérzet azt követeli, hogy az efféle emberi selejt pusztuljon! Már csak azért is, hogy abból a bizonyos egyre forróbb magyarországi kuktából kifelé is mehessen némi gőz - a lacházi gyilkosok vérének hullása megmenthet sok olyan ártatlant, akik később, egy kirobbanó megtorlásban bármiféle bűn nélkül, csakis bőrszínük miatt vesznének el...

Amit másfél éve írtam, még igazabb. Ha így folytatódik: cigánypogrom lesz! Márpedig az borzalmas volna. Egyrészt azért, mert szinte biztosan azok esnének leginkább áldozatul, akik a legkevésbé szolgáltak rá - a gazfickók rendre megússzák az ilyesmit, időben elszelelnek... Másodszor: a most is - főleg a cigányok és a cigányfajvédők hibájából - nagyon feszült viszonyt egy ilyen után generációkba telne rendezni: afféle itteni palesztinokká válnának a cigányok, akiknek a magyarság jelentené a zsidókat. Harmadrészt: egy spontán megtorlás hihetetlenül megerősítené a Gyurcsány-féle gátlástalan rohadékokat, mert rögtön fasizmust üvölthetnének szerte a világban.

Akasztani kell tehát. Aki ilyen mélyre süllyed, mint a lacházi gyilkosok: azokat az államnak kötelessége kiiktatni a társadalomból, méghozzá végleg. Ne legyen esélyük megszökni, kiszabadulni, kegyelmet kapni - a többiek, akik hasonlókra hajlamosak, pedig lássák, hogy a nyakuk a tét... Elég volt: szemet szemért, fogat fogért, jó ez a tanítás ma is nekünk!